|

Néhányan, lelkes amatőrként 1994-ben úgy határoztunk, hogy hobbinkat
szervezett formában folytatjuk tovább, s létrehoztuk a Márvány Fotóműhelyt.
Az alapítás utáni kb. első tíz évben túlnyomórészt a fotózás
hagyományosnak mondható ágát, (fekete-fehér-, és színes filmes technika)
műveltük, de mára már a digitális technika került előtérbe. Képeinken a múlt
emlékeinek, a természet, illetve az épített környezet tárgyainak, ezek
részleteinek bemutatásával hívjuk fel a figyelmet a körülöttünk levő
múltbéli-, és új értékek szépségeire, vagy ezek lassú pusztulására,
de készítünk portré és tárgyfotókat is.
A klub a Lencsési Közösségi Ház közreműködésével hirdeti meg a ''Csak tiszta forrásból''
című pályázatát, mely március 15. - hez kötődik, s hagyományos és
digitális technikával készült, kizárólag fekete-fehér képek vehetnek részt
rajta.
A másik pályázatunk Csaba Tv, Lencsési Közösségi Ház és a klub közös
kiírásában jelenik meg ''Digiporáma Fesztivál'' néven, mely a mai kor technikai lehetőségeivel
készült digitális képek filmetűdjeinek seregszemléje.
Rendszeres részt veszünk országos kiállításokon és pályázatokon.
A klubnak évente legalább egy csoportos kiállítása van, ezen kívül egyes
tagjainknak is rendszeresen vannak egyéni kiállításai.
1997-ben az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy mi rendezhettük a XIV.
Országos MAFOSZ Szalont és fotótábort, ami a szervezett amatőr fotósok
legnagyobb seregszemléje.
Klubfoglalkozásainkat miden kedden Békéscsabán a Lencsési Közösségi Házban
tartjuk.
Ajánlott felbontás: 1024x768
Az oldalon megjelent fotók szerzői
jogvédelem alatt állnak, teljes vagy részbeni közlésük,
sokszorosításuk csak a szerző engedélyével lehetséges.
2009. by monoheva
|